Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, hétfő reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Állami kitüntetéseket adott át Rétvári Bence

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Budapesten pénteken, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.

Kormányszóvivő: több ezer ember gondoskodik a biztonságról

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken Budapesten.

Nagyváradra és Bihardiószegre is ellátogat a debreceni virágkarnevál

Idén először Bihardiószegre is eljutnak a debreceni virágkarnevál virágjárművei, amelyek 13. alkalommal vonulnak fel a nemzeti ünnep utáni napon Nagyváradon is - írta pénteki számában a Bihari Napló napilap.

Szombaton kezdődnek a központi rendezvények

Idén három napon át tartanak az augusztus 20-ai központi rendezvények.

A vonatközlekedés rendje is változik

Az augusztus 20-ai munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

Szent István-napi várjátékok Hollókőn

Idén is megrendezik a hagyományos Szent István napi várjátékot augusztus 20-án Hollókőn - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az operatív törzs ülése

Az augusztus 20-i állami ünnep szervezéséért és a biztonságos lebonyolítással kapcsolatos feladatokért felelős operatív törzs ülése az Igazságügyi Minisztériumban 2018. július 30-án.

Szállás.hu: több mint kétszeresére nő a szállodákban a forgalom a hosszú hétvégén

Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyihoz képest a Szállás.hu adatai szerint a magyarországi szálláshelyeken. Egy átlagos augusztusi hétvégéhez viszonyítva pedig több mint duplájára nő a forgalom.

Az ország tortái és kenyerei is kóstolhatók a Magyar Ízek Utcájában

Magyarország tortája, a Komáromi kisleány és cukormentes tortája, a Három kívánság, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipója is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában augusztus 18. és 20. között Budapesten.

Erdő Péter: kitüntetésem az egyházi szolgálat elismerése is

Erdő Péter bíboros szerint a Szent István Rend, amit augusztus 20-án vehetett át Áder János köztársasági elnöktől, nemcsak az ő, hanem az egyház és az egyházi szolgálat elismerése is, és ennek különösen örül.

Balog Zoltán: a népművészet fontos része Szent István örökségének (2. rész)

A népművészet fontos része Szent István örökségének, a népművészet mesterei a magyar jövőnek alkotnak, amikor nemcsak a múlt egy darabját őrzik, hanem azt alakítják, megújítják.